Pásztor Dóra - Oktató / Kaposvár

Pásztor Dóra - Tanfolyam oktató

Már tinédzser koromban a körmeimen éltem ki a kreativitásomat: előszeretettel díszítgettem őket lakkokkal. Ekkor jött a felismerés, hogy az érettségi megszerzését követően a szépségiparban szeretnék tevékenykedni.

2015 szeptemberében jeles eredménnyel végeztem el a Kézápoló és műkörömépítő alapképzést. Egy évvel később, 2016-ban pedigsikeres lábápoló vizsgát tettem. Abszolút a szakma szerelmese lettem.Imádom, hogy a kreativitásnak csak a képzelet szabhat határt.
2016 májusában kezdtem szalonban dolgozni egy fantasztikus csapat tagjaként és rekordsebességgel építettem ki a vendégkörömet.
Eddig több mint 20 továbbképzésen vettem részt, mert fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlődjek, fejlesszem a tudásomat.
Nagy álmom vált valóra azzal, hogy 2017-ben a Crystal Nails csapatába bekerületem, mint továbbképző oktató. Immáron olyan kiemelkedő szakemberek a kolléganőim, akiktől pár évvel ezelőtt még magam tanultam.
Rövidtávú terveim között szerepel, hogy részt vegyek a londoni körömolimpián, Mestervizsgát tegyek és mindent elérjek, amit ebben a gyönyörű szakmábanel lehet érni.

 

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006333