Kovács Nikolett - Oktató / Budapest

Kovács Nikolett - Tanfolyam oktató

Kovács Nikolett vagyok, kéz és lábápoló, műkörömépítő szakember, a 2019-es Körömtábor mestere, a 2020-as év őszétől pedig az Elite Cosmetix Crystal Nails neves oktató csapatának tagja, ami mérhetetlen megtiszteltetés számomra.

Szakmai életutam 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy OKJ-s képzésen, kezembe vettem az első zselés ecsetet. Ott már világossá vált számomra, hiába van főiskolai végzettségem, a műkörömépítés lesz az én utam, s valóban, azóta ez a szakmám, hivatásom és hobbim is egyben. Gyulán élek a családommal, itt tevékenykedem és teltházas szalonomban, napi szinten, örömmel készítem vendégeim körmét. Oktatói tevékenységem, - ha az első időszakot lehet így nevezni -, már korán kezdetét vette. Több kolléga keresett meg rendszeresen, s kérték segítségemet, szakmai tanácsomat. Bevallom, meg is lepődtem, hiszen gyakorlatilag még én is kezdőnek számítottam, de természetesen minden tudásomat szívesen osztottam meg velük, s teszem ezt folyamatosan azóta is. Soha nem volt bennem szakmai féltékenység, örömmel töltött el, hogy megbíznak szakmai hozzáértésemben, s hozzájárulhatok mások fejlődéséhez, sikereihez. Talán emiatt kezdtem az oktatással is foglalkozni. Számos csoportos és online továbbképzést tartottam eddig, de leginkább a különböző díszítések állnak a szívemhez legközelebb.

Számtalan továbbképzésen vettem és veszek részt a mai napig, hiszen a munkám iránti elhivatottság mellett, fontos a folyamatosan megjelenő új anyagok, technikák megismerése. A gyorsan változó trendeket követni kell, ezt várják el a vendégeim is.  

A hazai kiválóságoktól szívesen tanulok,  de volt már alkalmam külföldi mesterektől is bővíteni a tudásomat. Az egyik legmeghatározóbb volt Leon Cabriales képzése. A két napos budapesti tanfolyam végére olyan tudás birtokosa lehettem, mely gyakorlati munkám minőségén sokat javított. Úgy gondolom, egy adott témában nem elég csak egyetlen továbbképzés, hiszen több felhasználási mód és technika létezhet ugyanazon anyaghoz. Mindenkinek van egy saját stílusa, amit érdemes megfigyelni. Az egyik képzésen a vonalhúzás apró fortélyait, a másik hasonlón pedig már az egész kompozíciót is magunkévá tehetjük. Nem szabad feladni, egy idő után a sok gyakorlás meghozza gyümölcsét, s közben kialakul a saját stílusunk is.

A kezdő kollégákat mindig arra buzdítom, hogy ne sajnálják a pénzt, időt és fáradtságot a minőségi képzésekre, hiszen a befektetett energia mindig megtérül! Minden képzésen tanul valamit az ember, és soha nincs olyan hogy "én mindent tudok, nekem nem kell képzés". Hamar teltházas vendégkörrel büszkélkedhetünk, ha a kitartáshoz társul a minőségi alapanyagok, eszközök használata és a rendszeres továbbképzéseken, rendezvényeken való részvétel. Kívánok mindenkinek kitartást, szép sikereket ebben a különleges és mindig megújuló szakmában. Találkozunk a Crystal Nails rendezvényein és továbbképzéseimen is várok mindenkit szeretettel.

 

Az oktató képzésére csak magánszemélyként van lehetőség jelentkezni és részt venni.

 

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/001339