Sikari Edina - Oktató / Nagykanizsa

Sikari Edina - Tanfolyam oktató

RÓLAM Sikari Edina vagyok, 14 éve foglalkozom műkörömépítéssel, és 2015 óta rendszeresen dolgozom oktatóként is. Szerencsésnek tartom magam, mert elmondhatom, hogy a munkám egyben a hobbym is. Így lett az életem legfontosabb része a “körmözés”…

Kislány korom óta bármihez kezdtem az életben, mindig egyetlen cél lebegett előttem: a maximumot akartam kihozni magamból.

Ennek szellemében meneteltem végig az iskolában, ahonnan egyenes út vezetett az egyetemre. Majd közgazdász hallgatóként egyszercsak rádöbbentem: az én pályám, ahol valóban önmagam lehetek, csakis egy kreatív szakma lehet. Ekkor varázsolt el teljesen a műkörömépítés világa. Új irányt vett az életem. A sikeres OKJ-s vizsga után már csak a körmözésre fókuszáltam.

2006-tól 2014-ig minden percem arról szólt, hogy a szalonban – sokatokhoz hasonlóan akár napi 10 órában – a legtöbb figyelemmel és felkészültséggel foglalkozzak vendégeimmel.

A szalonvezetéstől az oktatásig

2014-ben sikeres szakoktatói vizsgát tettem a Crystal Nails-nél, majd 2015-ben Mesterleveles Kézápoló- és Műkörömépítő vizsgát a BKIK keretein belül. Ezután párhuzamosan dolgoztam a szalonban, és oktattam is a Crystal Nails Körmös Akadémián.

A fejlődés mindig is fontos volt a számomra, ezért számos magyar, orosz, ukrán, lengyel, sőt mexikói oktató képzésen is részt vettem.

A folyamatos képzések után a Körömtáborokban mester szintet értem el négy egymást követő évben (2012-2015), az utolsó évben én kaptam a legjobb műkörömépítő díjat.

Ez a díj ösztönzött a versenyzésre, ami a mai napig örömet okoz, ugyanakkor a képzések miatt, a szakmai hitelesség szempontjából is rendkívül fontos. Ugyanígy tekintek a külföldi oktatásokra.

Miért fontos számomra az oktatói munka?

Az élet egy ponton választás elé állított: kizárólag az oktatói munkával, vagy szalonom napi szintű működtetésével folytatom a pályát. A Tőletek kapott visszajelzések is megerősítenek abban, hogy jól döntöttem, mert oktatóként tudom a legtöbbet tenni a szakmáért és a személyes fejlődésemért. Hiszem, hogy a szakmai továbbképzéshez a tökéletességre törekvés és a trendek ismerete mellett alázat kell.

Büszke vagyok arra, hogy többéves munkám eredményeként az általam felkészített tanulók a WorldSkills versenyeken kiemelkedően jól teljesítettek.

Jelenleg előadásokat, képzéseket Magyarországon és külföldön, angol nyelven egyaránt tartok, de kaptam már felkérést külföldi körömtáborokba is Franciaországban, Svájcban, még Chilében is.

Emellett nagy energiákkal dolgozom saját online kurzusaim fejlesztésén, hogy még több felületen adhassak át Nektek gyakorlati tudást.

Nagyon hálás vagyok ennek a szakmának, mert feledhetetlen tapasztalatokat, élményeket szereztem általa.

Legfontosabb eredményeim

-Magic Nails Kupa, aranyérem

2016

-Ukrán Bajnokság, aranyérem

2016

-Szabolcs Kupa, aranyérem

2017

-Ukrán Bajnokság, aranyérem

2018

-Európa Bajnoki Kupa, csapatverseny, aranyérem

2018

-INJA nemzetközi verseny, Marseille, Winner of Winner (3 arany, egy ezüst és egy bronzérem)

2019

-OMC International Juror, Milano

2019

-Aranykéz-díj a Fővárosi Kézművesség érdekében végzett tevékenységem elismeréséül

2019

- 2022. MFKKE DÍJ: A körmös szakmában nyújtott kiemelkedő teljesítményemért

 

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/006469

Sikari Edina képzései Nagykanizsa településen: