Kesztyűs Dóra - Oktató / Budapest

Kesztyűs Dóra - Tanfolyam oktató

Kislány korom óta érdekelt a színes körmök világa, ahogy engedélyt kaptam rá édesanyámtól, máris lakkozgattam és díszítgettem a körmeimet, elvarázsoltak a kis színes minták. Majd ahogy idősebb lettem, szakértő kezek között szalonban szépültem, és ekkor döbbentem rá, hogy ezt a szakmát én is meg szeretném tanulni.

2010-ben valóra vált az álmom és szeptemberben megszereztem az OKJ-s bizonyítványomat, mint kéz-és lábápoló, műkörömépítő. Majd ugyanebben a hónapban ezüstérmes lettem az Országos Tanuló Műkörömépítő versenyen. 2015-ben a Kommunikációs és Üzleti Főiskolán kereskedelem és marketing szakon szereztem diplomát.

Igazán komolyan csak 2012-ben kezdtem el a szalonmunkát. A köztes időben is folyamatosan gyakoroltam, online versenyeken mérettetem meg magam nagy sikerekkel, valamint szakmai rendezvényekre és továbbképzésekre jártam, ahogy csak időm engedte. Több, mint 20 továbbképzésen vettem részt az évek során és a mai napig nagyon szívesen megyek és szívom magamba a friss tudást. Talán ennek a nézetemnek is köszönhetem, hogy szerencsére nagyon hamar kialakult a vendégköröm, hiszen mindig frisset, az aktuális divatnak megfelelőt kaptak tőlem a vendégek.

A szalonban mindig a maximumra törekszem, nagyon fontos számomra a precizitás. Nagyon szeretek apró, részlet gazdag díszítéseket készíteni, és ezeket különböző, harmonizáló színekkel kombinálni. 2015 nyarán részt vettem a Crystal Nails emelt szintű Körömtáborában, ahol a résztvevők közül egyedüliként Elite Mester szintet értem el, valamint elnyertem a Legjobb Díszítő díjat is.

2015 őszén a Körmösnapi Ékszerkészítő Versenyen aranyérmes lettem ezért kaptam felkérést oktatásra a Crystal Nails-től. Örömmel tölt el, ha segíthetek másoknak és szívesen osztom meg tudásomat, ezért a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni az oktatásra, mert úgy érzem ebben találtam meg igazán önmagam.

Képzések időpontjai, helyszíne:

2018 január

Xtreme Fusion Gel AkrilZselé – Újgenerációs építési technika

Képzés kezdete: 2018-01-09 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Új! Ékszerkörmök – zselés díszítő tanfolyam RoyalCream Gel pasztazselékkel és ÚJ Camea Gel ékszerzselékkel

Képzés kezdete: 2018-01-18 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

2018 február

Kezdő egy mozdulat tanfolyam One Move akrilfestékekkel – gyors és látványos szalondíszítések

Képzés kezdete: 2018-02-06 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

3D porcelán díszítő tanfolyam – „alapozó” – Dóri vendégeinek legkedveltebb mintáival

Képzés kezdete: 2018-02-13 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Új! Ékszerkörmök – zselés díszítő tanfolyam RoyalCream Gel pasztazselékkel és ÚJ Camea Gel ékszerzselékkel

Képzés kezdete: 2018-02-15 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Akril alapok – divatos szalonvariációk akrilfestékkel, az alapoktól

Képzés kezdete: 2018-02-20 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Xtreme Fusion Gel AkrilZselé – Újgenerációs építési technika

Képzés kezdete: 2018-02-22 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

2018 március

Kezdő egy mozdulat tanfolyam One Move akrilfestékekkel – gyors és látványos szalondíszítések

Képzés kezdete: 2018-03-08 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Xtreme Fusion Gel AkrilZselé – Újgenerációs építési technika

Képzés kezdete: 2018-03-13 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Akril alapok – divatos szalonvariációk akrilfestékkel, az alapoktól

Képzés kezdete: 2018-03-22 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

2018 április

3D porcelán díszítő tanfolyam – „alapozó” – Dóri vendégeinek legkedveltebb mintáival

Képzés kezdete: 2018-04-05 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Kezdő egy mozdulat tanfolyam One Move akrilfestékekkel – gyors és látványos szalondíszítések

Képzés kezdete: 2018-04-10 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Új! Ékszerkörmök – zselés díszítő tanfolyam RoyalCream Gel pasztazselékkel és ÚJ Camea Gel ékszerzselékkel

Képzés kezdete: 2018-04-17 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Xtreme Fusion Gel AkrilZselé – Újgenerációs építési technika

Képzés kezdete: 2018-04-19 - 09:00
Képzés helyszíne: 1085 Budapest, József krt. 44. (bejárat a József utca felől)
Képzés díja: 12 446 Ft
Érdeklődöm

Akril alapok – divatos szalonvariációk akrilfestékkel, az alapoktól

Képzés kezdete: 2018-04-24 - 09:00